Békés
2000. szeptember 1-jén kezdtük meg az esti tagozatú gimnáziumi oktatást , a József Attila u. 12. sz. alatt, a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola épületében 32 tanulóval. Először a Budakalász Gimnázium Békési Tagiskolájaként, majd a nagyhalászi Kölcsey Ferenc Gimnázium Békési Tagintézményeként működtünk.
Tanulóink létszáma fokozatosan emelkedett. 2003-ban érettségizett az első végzős osztály, kiváló eredménnyel. Azóta is minden évben sikeres érettségi vizsgát tesznek hallgatóink. Büszkék vagyunk rá, hogy eddig még egyetlen bukás sem volt. Ennek hátterében jól felkészült tanárok, szorgalmas diákok állnak.
Ma már több tanulónk is főiskolán, egyetemen kamatoztatja tudását. Olyan hallgatónk is van, aki a főiskola elvégzése után az iskolában talált munkát.
Külön büszkék vagyunk roma tanulóinkra, akik nemcsak leérettségiztek, hanem közülük többen is főiskolán tanulnak, vagy már végeztek is.
Minden tanulni vágyó fiatalt, idősebbeket is szeretettel várunk a szép környezetben fekvő iskolánkba.
Tanáraink:
- Butsiné Kovács Aranka- magyar nyelv és irodalom, angol nyelv
- Sós Sándor- történelem, műv. ismeret, földünk és környezetünk
- Molnár Imre- történelem
- Molnár Zita- matematika
- Veres Béla- informatika
- Molnárné Bányai Sára- biológia
- Konkolyné Jelenka Katalin- kémia
Elérhetőség
-
Cím
- Békés, József Attila u. 12.
-
Tel:
- 06/30 – 280-3025
-
Tagintézmény-vezető
- Butsiné Kovács Aranka

