Kovácsné Révész Gyöngyi 12/b osztályos tanulója vagyok a Kölcsey Ferenc Gimnázium Ajaki Tagintézményének. Mint végzős tanuló szeretném elmondani véleményemet és tapasztalataimat az iskoláról.
Igazából a családom hatására iratkoztam be a gimnáziumba. Úgy gondoltam, én már idős és türelmetlen vagyok a tanuláshoz, de ők rádöbbentettek arra, hogy soha sem késő. Ajakon már nagyon sokan jártak ide és érettségiztek sikeresen ebben az iskolában. Rengetegen dicsérték a tanári kar hozzáértését, türelmét és segítőkészségét, így nem is gondolkoztam sokat, beiratkoztam. Az évek során rájöttem, hogy a genetikának is vannak szépségei, a biológia az egyik legérdekesebb és legváltozatosabb tantárgy. Rengeteg dolgot tudtam meg a testfelépítésemről és a szervezetemről, az állatokról és életmódjukról, s ez engem olyan érzéssel tölt el, mintha legalább egy orvost faragtak volna belőlem. A történelem viszont nem az a száraz, bemagolandó dolog, ahogy én feltételeztem, hanem egy hosszan egybefűződő kortörténet, s ha jól adják elő, akár mesének is mondhatnám.A magyar, ami nekem csak írókból és művekből állt, az egy századokon átívelő műremekek sokasága, amiből sok a szívemhez nőtt. Én a matematikához nem igazán konyítottam, de itt rájöttem arra, hogy nem mindegy, hogyan tálalják és magyarázzák, mert ebben az iskolában azt is megértettem. Ráadásul, ami a legmegdöbbentőbb számomra, az a német nyelv, amely nekem eddig halandzsa volt, most egy érthető gyönyörű nyelvezet. Ami igaz, az igaz, ezért a tudásért tenni is kellett, mert az ész nem ingyen van tanulni is kell érte! Tanáraink próbálták legjobb tudásuk szerint átadni nekünk az anyagokat és megpróbáltuk ezt együttesen tétel formájába rendezni. Aki tehát szorgalmasan eljárt iskolába az mindent megkapott a sikeres érettségihez.
Ezen a levélen keresztül szeretnék köszönetet mondani az iskola alapítóinak, hogy lehetővé tették, hogy 37 évesen ennyi tudás kerüljön a fejembe! Az osztályom, a 12/b nevében pedig köszönjük, azt a 3 évet, amit együtt tölthettünk jóban-rosszban, de a végére összekovácsolódva. Nagyon szeretnék még köszönetet mondani tanárainknak, akik ezt a rengeteg tudást a fejünkbe töltötték, és sokszor egy-egy viccel próbálták és próbálják bennünk oldani az egyre nagyobb feszültséget. Megmutatták nekünk, hogy ezek a tantárgyak, nemcsak száraz tananyagok, Hanem a mindennapi életben is hasznosítható és hasznosítandó elemek, amivel sokat léphetünk előre, úgy a munkánkban, mint a háztartásban. Sokszor szülőként, testvérként, vagy barátként viselkedtek velünk, s ha baj volt segítettek, akár az iskoláról, akár a magánéletről, akár lelki megrázkódtatásról volt is szó. Nem lehet ezeket a dolgokat elég sokszor megköszönni!
Most már szeretnék egy kicsit az itt maradó tanulókhoz is szólni. A tudásért tenni kell, s úgy gondolom ezt nektek nem kell mondanom, hisz egy-két dolgozaton ti is túlestetek már. Kitartást és erőt kívánok nektek az akadályok leküzdéséhez és a sikeres érettségihez! Átadjuk nektek a stafétabotot és remélem jövőre ti is így tesztek. Szánjatok sok időt a tanulásra, a tanáraitokra és egymásra, mert ez az emlék örökre megmarad nektek, s kívánom, hogy érezzétek olyan jól magatokat ebben az iskolában, ahogyan mi éreztük!
Nem hagyom ki azokat az embereket sem, akiknek még nincs érettségijük, s ezúton szeretném nekik ajánlani ezt az iskolát, ahol családias, baráti környezetben, jó hangulatban lehet tanulni, s elsajátítani mindazt, amiről eddig azt hitték, nincs rá szükségük. Igen szükség van rá, mert ez szinte már a mai magyar műveltség alapja és érezzen mindenki annyi önbecsülést magában, hogy ezt a műveltséget elérje, ha másért nem hát önmagáért!
A 12/b nevében búcsúzom mindenkitől, akik a sikeres érettséginkhez hozzájárulnak, az utánunk következő diáktársainktól, tanárainktól, igazgatónktól és az iskolaalapítóktól. Reménykedünk abban, hogy ők is izgulnak értünk, a vizsga elejétől a végéig. Viszontlátásra mindenkinek!
Tisztelettel: Kovácsné Révész Gyöngyi
